Havas Henrik Blog Címlap
Havas Henrik Blog Címlap
Havas Henrik Blog Címlap
Havas Henrik - Blog - Új formációval kell ismerkednie a magyar társadalomnak! - Havas Henrik - Blog
György Péter nem örült Kép

Mint azt az előző részből megtudhattuk, Kuncze Gábor nagyon örült Havas Henrik államtitkári kinevezésének (legalábbis Horn Gyula szerint), György Péter és Magyar Bálint viszont nem, ami nem meglepő, mert volt-e már olyan dolog, aminek György Péter örült ebben az életben? Biztos volt már ilyen, de nem egy örülős fajta, az egyszer biztos.

Havas Henrik viszont azt mondta Horn Gyulának, hogy csak akkor vállalja, ha átvilágítják, valamint vagyonnyilatkozatot tesz, mire a miniszterelnök megpróbálta lebeszélni erről, mivel veszélyes precedenst teremthet (akkoriban még egyik sem volt kötelező, sőt, ajánlott sem).

De erről Havasnak eszébe jut egy magyar rock ikon, akit egykoron beszerveztek, és - amilyen, khm, oktondi volt - el is mesélte, de a rendszerváltás után már nem emlékezett rá, inkább az új lemezéről beszélt, ami biztos nagyon szép lett.


Vannak bizony alvó ügynökök, akik nem aktivizálásukra várnak, hanem annyira szeretnék elfelejteni egykori spicliskedésüket, hogy szinte csak a rendszerváltáskor ébredtek fel, és rögtön felfedezték magukban a hazafit.

A cikkhez tartozó galéria képei:
kép
Havas Henrik - Havas Henrik - Havas Henrik - Havas Henrik
| Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum |